Az irgalom az emberi szív egyik legnagyobb cselekedete. Forrása a szeretet. Ha a szeretet egy emberben igazán,mély' lett, azaz egész testi- lelki létét birtokába vette, akkor egyúttal kiszolgáltatta a szenvedésnek. Meglepő gyorsan veszik észre az emberek a szív önzetlenségét és nyíltságát. Az önzetlen szeretetnél segítséget és főleg emberi meleget keresnek: az éhesek táplálékot, a szomjasok italt, a mezítelenek ruházatot, az idegenek hazát, a rabok kiváltást, a betegek támaszt, a haldoklók segítséget, az igazságtalanok türelmet, a tudatlanok tanítást, a szomorúak vigasztalást és minden ember, élők és holtak, imát. Általában így nevezik meg az irgalmasság hét cselekedetét. Bennük láthatóvá válik egzisztenciánk minden ínsége[ 37].
Ezt a nyomorúságot magunkra venni szenvedéssel, néha elviselhetetlenül nehéz szenvedéssel jár. Mások ínsége jobban felőröl minket, mint a saját szenvedésünk. Létünket jobban veszélyezteti mások gyengesége, mint a saját magunké. A szenvedő ember tehetetlensége néha túlságosan nagy. Fájdalomszántotta arccal jön hozzánk valaki, és mi tehetetlenül állunk vele szemben, anélkül, hogy segíteni tudnánk. Hátra van még ekkor az irgalmasság legvégső cselekedete, amelyet nem lehet egyszerűen a többi hét mellé állítani, mert ez maga minden irgalomnak alapja: ha a fájdalom valóban mélyre hatol, sokszor nem lehet másként segíteni, mint hogy az ember egyszerűen 'együttszenved' a másikkal. Az egyetlen, amit még tenni lehet: szélesre tárni a szívet, hagyni, hadd áradjon bele a más fajdalma, és kitartani ebben az együttszenvedésben mindaddig, míg a szenvedő megkönnyebbültnek érzi magát, mert egy szerető szív együtt viseli vele kínját. Aki azt hiszi, könnyű kitartani a szeretetben eddig a keserű végig, vagyis a szeretetet legsajátosabb cselekedetünkké tenni, annak még nincs fogalma az emberi szeretet legmélyéről.
részlet: Boros László: A köztünk élő Isten
Tartalom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése