Mivé lesz?

REMÉNYIK SÁNDOR: MIVÉ LESZ?...

Mivé lesz ez a késő napmeleg,
Mely most így át meg áthat engemet,
S mely idén utolsó melegnek tetszik?
Rőzsetűzzé lesz lelkem ugarán,
Mely mellett csillagtalan éjszakán,
Nagy téli éjszakán
Álmok didergő tábora melegszik?

Mivé lesz ez a levélsuttogás,
Ez a haldoklók beszélgetése?
Támad belőle új melódia:
Ájtatos szívem nyárfareszketése?
Karácsonyesti prédikáció,
Ha már lehullt a hó?

Mivé lesznek e lobogó színek?
Marad egy tisztás szívem közepén:
Kietlen télben szép őszi sziget?

És napsütésből, nyárfareszketésből,
Színek pazarló játékaiból
Szövődik-e énbennem az a béke,
Mely mint egy láthatatlan sugárkéve
Testvéreim szívére ráhajol?

Kolozsvár, Hója-erdő, 1923 október 25

A szerelem olyan, mint a fa

''A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain.''

Victor Hugo

Jönnél-e velem?

Jönnél-e velem?


Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,
mikor lehullják levelüket a színes őszi fák,
s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,
hogy porba temessék a nyarak álmait.
Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,
mikor égi mennydörgés vad ereje tombol,
s útmutató csillagfények nem világlanak,
azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.
Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,
ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced,
ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,
s aminek az igazában magad sem hiszel.
Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,
hogy szebbé tedd, s jobbá tedd röpke életem,
s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,
mely nélküled, lassan végleg felemészt.
Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,
hol minden szerelem hűlt parázson lángol,
ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,
melynek elszakadt húrján két szív sóhaj halt el.


Kun Magdolna

A modern kor gyermeke...

Unokahúgommal (Amanda, 7,5 éves, másodikos) ebédeltünk. A gombát nem nagyon szereti, ezért átadta nekem. Ahogy a két villa összeért és a gombadarab hozzám került, azt mondta a Kicsi Lány:
 - Olyan, mintha küldtünk volna egy SMS-t :) !

Szép napot Mindenkinek

Elmesélem neked mikor még

Elmesélem neked mikor még
mellettem angyal voltál.
Mielőtt a földre megszülettél,
én nálam a menyben lakoztál.
Elmesélem neked kitől,
miért kaptad az életed.
Most meg tudod, hogy
én vagyok a Te Istened.
Elmesélem neked hol is élek én,
a hitet el ültetem a szíved legmélyén.
Ha vigyázol rá örökké virágozni fog,
a szeretet erejével növelheted ezt a kis magot.
Ez a hit egyre nagyobb lehet,
ha egész életedbe követed a lépteimet.
Legjobb barátod lehetek,
Szentkeresztem által megbocsájtom bűneidet.
Nyisd meg a lelked, beszélj velem,
örömmel hallgatom ha imádkozol nekem.
Megtudod mennyi szeretet lakozik én bennem,
mindenkinek megbocsájt az én irgalmas jó szívem.


Katalin Lackó

Ákom-bákom

Ákom-bákom

Egyszer régen az írkámon,
született egy ákombákom.
Hát egyszer csak látom, látom:
két lábra áll az írkámon,
úgy indul el ákombákom.
Azt hittem már sose látom,
oly messze ment ákombákom,
de mikor az erdőt járom,
ül az ágon ákombákom,
s rajta van a nagykabátom.
Szólok hozzá: Ákombákom,
miért vitted el a kabátom?
Eső esik, mindig ázom,
hideg szél fúj, mindig fázom...
Légy olyan jó ákombákom:
add vissza a nagykabátom!
S képzeljétek, jövő nyáron,
eljött hozzám ákombákom:
s visszaadta nagykabátom.

Mielőtt a földre megszülettél

Elmesélem neked mikor még
mellettem angyal voltál.
Mielőtt a földre megszülettél,
én nálam a menyben lakoztál.

Elmesélem neked kitől,
miért kaptad az életed.
Most meg tudod, hogy
én vagyok a Te Istened.

Elmesélem neked hol is élek én,
a hitet el ültetem a szíved legmélyén.
Ha vigyázol rá örökké virágozni fog,
a szeretet erejével növelheted ezt a kis magot.

Ez a hit egyre nagyobb lehet,
ha egész életedbe követed a lépteimet.
Legjobb barátod lehetek,
Szentkeresztem által megbocsájtom bűneidet.

Nyisd meg a lelked, beszélj velem,
örömmel hallgatom ha imádkozol nekem.
Megtudod mennyi szeretet lakozik én bennem,
mindenkinek megbocsájt az én irgalmas jó szívem.

Katalin Lackó

Vacsora-vecera

Ki viszi át a Szerelmet

Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Nagy László

Tánczos Katalin: Az én miatyánkom

Tánczos Katalin:
Az én miatyánkom


Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”
Mikor elnyomásban szenved az „igazság”
Mikor elszabadul a „Pokol” a Földre
Népek homlokára a „Káin” bélyege van sütve.
Óh „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba: hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…
Hisz a bajban nincs barát, ki veled törődne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba – hajtsd meg a homlokod…
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
És millió szegény a „nincstől” hal éhen,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellene támadsz,
Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, - S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!
Mikor a népeket vesztükbe hajtják
S kérded: Miért tűröd ezt?! MIATYÁNK!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!

UTÓHANG
S akkor szólt az Úr Jézus, kemény – szelíden:
Távozz Sátán! Szűnj vihar! BÉKE, SZERETET,
És csend legyen!
Miért féltek – ti kicsinyhitűek?
Bízzatok! Hiszen Én megígértem Nektek:
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,
És a végsőkig VELETEK MARADOK!

Lejegyezte Dr. Eőry Ajándok
1999. november 18
Forrás: Tánczos Katalin

Uram, mi jöhet még?

Uram, mi jöhet még?
Semmi sincs, csak átlátszó éj,
szavak, miket nem bocsát meg senki,
Nincs hűséges szempár, nincs simító kéz
Ó Uram, mi jöhet még?
Éjszaka van, de napsugárra vágyom,
mint délre húzó, fáradt fecskepár,
Testem kihűlt álom csupán, darabokra hullik szét
Ó Uram, mi jöhet még?
Dühödt magányban, kócos szerelemmel
újra, csak újra küzdök valami ellen
Nem tölti be élet a végtelen űrt
Ó Uram, mi jöhet még?
Határtalan a fájdalom és oly dobogó minden emlék
még meg sem érkeztél, de máris elmégy,
Még nem is szóltál, de szád örökre néma
Ó Uram, mi jöhet még?
Kő, páncél, vasbilincs, szavak néma rendje.
Ne kínozz, hisz túsz vagyok, előtted állok pőrén bekötött
szemekkel Ó Uram, mi jöhet még?
Te és én nem létezünk már,
csak árnyékaink élnek.
Te és én becsapva állunk
nem szédít az ének.
Megyek, ahogy jöttem, senkiként a semmiből.
Megyek, mert nincs helyem, csak árny vagyok nem létezem.
A huszárcsínyek ideje lejárt
Nagy árulásokról írnak majd meséket
S nem keresnek többé csillagot szerelmes lányok
Botladoznak álmaink, könnyes az idő
szárnyaszegett vágyaink, csöndes temető
Szédül az éj, sóhaja kél
felébred a remény
Még meg sem érkezett, de már végleg elment,
még nem is szólt, nem látott embert
Még meg sem érkezett, de már végleg elment,
még nem is szólt, nem látott embert
Arcom, mint kőszobor.
Könnyek nélkül sírok.
Soha nem volt gyermekeimnek, hidegek a sírok,
Ó Uram, mi jöhet még?
Ó Uram, mi jöhet még:
Ámen.

Az élet nem más, mint döntések sorozata

Az élet nem más, mint döntések sorozata. Egyszer tévútra visznek, máskor pedig hozzásegítenek ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat. Gyakran egyetlen apró, látszólag semmiségnek tűnő döntésnek van a legnagyobb hatása életünkre. Honnan tudhatnánk előre, mikor döntünk helyesen? Hogy jó szakmát, társat, barátot, életutat választottuk-e? Sehonnan. Az életben sajnos nincs lehetőség arra, hogy egy pillanatra belenézhessünk egy másik életbe, hogy kiderüljön, milyen lenne a sorsunk, ha minden másként alakul. (...) Ha a bárban másik fiú lép oda hozzánk, ha másik állásajánlatot fogadunk el, ha... Rengeteg a ha. De érdemes-e egyáltalán azon gondolkodni, mi lett volna, ha? Szerintem nem. Valamiért azokat a döntéseket kellett meghoznunk, valamiért azt az állást és azt a fiút kellett választanunk. Mindennek úgy kellett történnie, ahogyan megtörtént. Nem másként. Mégiscsak hiszek valamiben. A sorsban. És abban is, hogy a történetünk előre meg van írva.

Ha majd sírom mellett állsz

Ha majd sírom mellett állsz,
S engem többé nem látsz,
Írd a homokba csendesen,
Őt valaha szerettem...

Az élet oly rövid

Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.




Az élet oly rövid, hogy az ember ne fossza meg magát az örömtől, még ha az öröm veszélyt rejteget is!

A legnagyobb ajándék

A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.

 

Nincs szó, nincs jel,

nincs rajzolt virág.

Nem szállhat az égen

szárnya tört madár.

Nincs jó, ami jó,

nincs már, aki felel.

Nincs hely, ahová visszatér,

ki útra indul el.

Hol az arc, hol a kéz ?

Akiért, s csak azért ?

Hol a tér, ahol a fény

hozzád még elér ?

Kell, te legyél,

ki Nap lesz Éj után 

te légy, aki megtalál

egy régi balladát.

Ki szívét osztja szét,

ő lesz a remény 

Ki szívét osztja szét,

az élet csak övé 

Ki szívét osztja szét,

követik merre jár,

hegyeken és tengereken túl

értik majd szavát.

Így légy te a jel,

ki új útra talál,

ki elmeséli valamikor

egy lázas éjszakán.

Ami volt (ami volt), s amiért (s amiért) :

- az minden a miénk ! -

de szava lesz a megbocsátás,

szava a szenvedély.

Az légy, ki sose fél,

ki a szívek melegét

összegyűjti két karjába,

mit nem téphet senki szét

Ki szívét osztja szét,

ő lesz a remény 

Ki szívét osztja szét,

az élet csak övé 

Ki szívét osztja szét,

követik merre jár,

hegyeken és tengereken túl

értik majd szavát.

Az légy, ki sose fél,

ki a szívek melegét

összegyűjti két karjába,

mit nem téphet senki szét

Választott, ki a múltat,

magában oldja fel,

őrző, ki érzi a hajnalt,

tudja ébredni kell.

Ha félsz, gyere búj mellém 

szívem, szívedhez ér

Mindent Szívünk szeretetével

Nincs olyan,

Hogy jelentéktelen munka.

Ezért szükségszerűen mindent

Szívünk szeretetével

És életünk tiszteletével

Kell tennünk.

Ha valaha az életben bánatos leszel

Ha valaha az életben bánatos leszel, mindig menj ki egy közeli erdőbe és minden fában, minden bokorban, minden növényben és állatban érezni fogod Isten jóságát és mindenhatóságát. Sissi c. film

Mindenkinek

Szeretem az életem, az egész világot

"Szeretem az életem, az egész világot.
Szeretem a kertekben nyíló tarka virágot
S a bokorban megbújó őzeket,
A csodálatos pipacsos réteket.
Szeretem a pókok művészetét,
A magasból lezúduló vízesést,
A folyókon átívelő hidakat,
A fénylőn sugárzó napsugarakat,
Az eső után felnyíló ragyogó szivárványt,
S a tovaúszó szerelmes hattyúkat.
Gyűjtöm az élet minden apró ajándékát,
Folyópartokon andalgó barangolást,
Élvezem a hegyek bársony pillantását,
Patakok visszhangzó csobogását.
Szeretem a világ sokszínűségét,
A bárányfelhők lebegését,
Szeretem a tenger morajlását,
A kastélyok ódon hangulatát.
Hegyoldal lankáin virágok közt feküdni,
S felhők fölött magasban repülni.
Szeretem a madarak csicsergését,
S régmúlt idők emberének énekét.
A hosszúra nyúló beszélgetéseket,
A mély nyomokat hagyó öleléseket.
A "régen láttunk", "Isten hozott" szavakat,
A boldog, mosolygós barátokat...."
( részlet Vigh Lilla: Iránytű c. verséből)

Élni annyi mint szeretni

“Élni annyi mint szeretni.
Szeretni látni és megmutatni,
érezni és érzékeltetni,
meghallani és meghallgatni,
magasba szállni és felröpíteni,
kinyílni és felnyitni,
megérteni és megértetni,
együtt érezni és eggyé olvadni
– és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.”

Tatiosz

Hadd mosolyogjak én

"Hadd mosolyogjak én
Azon is, ami fáj
Azon is, ami e
Világban vaksötét."


Reményik Sándor