MINDENSZENTEK

CSABAI LAJOS: MINDENSZENTEK

Ha majd kint nyugszom a fűz alatt,
Ne hozz majd drága koszorút nekem!
Az ezer virágú krizantémok
Nem segítenek már szívemen.

Hiába mennek mások ezer virággal,
Jön a november, s elfagy mind.
Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel!
Nem lesz könnyebb a föld odakint.

Könnyebb csak lelkiismeretük lesz,
Mely hordja a vissza nem vont szavakat,
S százszor elmondják majd: köszönöm,
Mit szemükbe mondani nem tudtak.

A bántó szavaknak léleksebei
Millió virággal nem gyógyíthatók,
Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el,
Azok az órák vissza nem hozhatók.

Te ne légy köztük! Ha szívedben
Az őszben emlékek szép virága kél.
Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban,
Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj!

Igen Atyám

IGEN ATYÁM

Igen Atyám. Most már csak arra vágyom,

hogy amíg fekszem itt a betegágyon,

Te nagyon meg tudj növekedni bennem, 

s taníts meg újra kisgyermekké lennem.

Könnyű keresztem hogy ne hordanám,

örömmel, békén. Igen Atyám.

Igen Atyám. Most már csak arra kérlek,

ne haragudj, hogy amiért fel nem érlek,

amikor utadat homály borítja

és nem találom, hol a próbák nyitja,

s nem tudja rögtön mondani a szám

örömmel, békén: Igen Atyám.

Keresztülhúztad, amit én akartam.

Felfedted bennem, amit eltakartam.

Minden erőmet szélbe szórtad széjjel.

Kerestem, - nincs már... betakart az éjjel.

Csak a hit égett fényt ragyogva rám:

köszönöm néked... igen Atyám.

Olyan jó gyenge, erőtlennek lenni.,

Olyan jó magam egészen letenni.

Olyan jó tudni, hogy semmit se érek,

semmit se birok, gyarló földi féreg,

- kegyelem minden! Hogyne mondanám

hittel az áment: igen Atyám.

Igen Atyám. Gyönge, erőtelen bárány,

pihenek most már jó Pásztorom vállán,

s Ő szelíden visz az úton előre,

híves forrásra, kies legelőre.

S hála dalával telik meg a szám.

Köszönöm néked. Igen Atyám.

Túrmezei Erzsébet

Szárítsuk fel a könnyeket!

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!...

/WASS ALBERT: ŐSZI HANGULAT- részlet/