Ha viszont a halálnak van valami léttartalma, amely az életnek nincs, akkor az életet radikálisan újra kell értelmezni és át kell értékelni. Milyen különös: annak kutatása, hogy van-e valami tartalma az életnek és szilárd állaga a létezésnek, szükségképpen azzal a kérdéssel kezdődik, van-e értelme a halálnak. Manapság persze nehezen hajlunk e kérdés vizsgálatára. A halál elemi erejű folyamata oly mértékben háttérbe szorult az általános létfelejtés következtében, hogy már nem is okoz bennünk mélyreható megrendülést. Kevés egzisztenciális történéssel szemben váltunk oly vakká, mint az emberi halállal szemben.
Csakhogy: aki megfeledkezik haláláról, az az életéről is megfeledkezik. Aki viszont újra és újra gondol a halálra, annak szemében új fény ragyogja be az életet. Mert aki ismeri a halált, az életet is ismeri. S ez megfordítva is igaz: aki nem emlékszik meg a halálról, az megfeledkezik az életről is.
Az ember csak a halál pillanatában néz egészen szembe önmagával és Istennel, és dönt arról, hogy léte a végső beteljesedéshez jut-e el, vagy végleg elhibázottá válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése