Egymás dicsérete

Az énekek éneke 2. fejezet

Én. 2,1–3. Egymás dicsérete.

1Virág vagyok a mezőn,

és liliom a völgyben. –

2Amilyen a liliom a tövisek között,

olyan a kedvesem a leányok között! –

3Mint az almafa az erdő fái között,

olyan a kedvesem az ifjak között:

árnyékában kívánok én megtelepedni,

és gyümölcse édes az ínyemnek.

Az 1. és 3. vers, a menyasszony hangja, a 2. vers a férfié. A menyasszony szerényen őzikéhez és liliomhoz hasonlítja magát. Mindkettő vadon terem Sárón síkságán, s a többi völgyekben. Ilyen vagyok csak, amilyen milliószámra akad mindenütt mindenki útjába. A kedves pedig szinte szavába vág: a számomra te vagy az egyetlen.
Nem virág a virágok között, hanem virág a tövisek között. Te vagy a virág szememben egyedül!

A boldog lány szava aztán nyomban viszonozza a kedveskedést: mégiscsak én jártam jobban! Hiszen olyan vagy, mint almafa a gyümölcstelen fák között: nemcsak az annyira szükséges árnyékot adja, hanem közben édes gyümölcsöt is nyújt. „Gyümölcs” – mindaz, amit a kedvestől kapott: ajándékok, szavak, öröm.
A szeretet – egyebek között – alázatosnak lenni is megtanít. Meghajolni a másik előtt a szeretetnek a legkönnyebb. Aki szeret, annak szemében a kedves a legfontosabb. Oltalom, megnyugvás és felüdülés annak a közelében van igazán, akit szeretünk. Növekedni, gyarapodni, gazdagodni az ő közelében lehet igazán.

Jó időnként ellenőrizni szeretetünket.