JÖJJ KI A TEMETŐBE

JÖJJ KI A TEMETŐBE

Az utcákon keresztül,

a fasoron keresztül,
a sáncokon, a hídon,
az alkonyon keresztül
jöjj ki a temetőbe.

Én várlak már a hanton,
halovány vőlegényed,
sírból kelt vőlegényed.

Te is mily halovány vagy,
te szépséges menyasszony,
te sírból kelt menyasszony
– melyikünk haloványabb?
Ülj mellém és ölelj meg
forrón, hogy mind a ketten
egyszerre kipiruljunk
– melyikünk lesz pirosabb?

Ne félj, hisz eltemettek,
hisz régen sírba tettek.
Az életet leráztuk,
a nyűgöt és a gondot
és győztünk a halálon,
mert találkára szöktünk!
Már nincs közünk a földhöz
és nincs fejünkre törvény,
csak csók van és találka,
csak csók van és koporsó,
csak csók van és sötétség
s a csókunk halhatatlan,
mert régen eltemettek.

Harangot vernek hétre,
zsibong a messze város:
ott régen elfeledtek,
mert régen eltemettek.
Ott vasdongó dörömböl
a villanyfényes uccán
s ezrével hömpölyögnek
a népek lökdösődve,
nevetve, hadonászva

nincs köztük ismerősünk,
nincs aki visszavárna
és nem gyanítja senki,
hogy fent járunk a földön
és némán összebújva
ülünk a temetőben

ketten a temetőben.


/ Katka Príroda Természet 2015. április 13./