Jönnél-e velem?

Jönnél-e velem?


Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,
mikor lehullják levelüket a színes őszi fák,
s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,
hogy porba temessék a nyarak álmait.
Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,
mikor égi mennydörgés vad ereje tombol,
s útmutató csillagfények nem világlanak,
azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.
Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,
ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced,
ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,
s aminek az igazában magad sem hiszel.
Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,
hogy szebbé tedd, s jobbá tedd röpke életem,
s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,
mely nélküled, lassan végleg felemészt.
Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,
hol minden szerelem hűlt parázson lángol,
ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,
melynek elszakadt húrján két szív sóhaj halt el.


Kun Magdolna